Szakma Sztár emléklapátadó ünnepség...

Nyári gyakorlat

Tisztelt Szülők, kedves diákok!

A szakgimnáziumi kerettantervek alapján folyó kifutó képzéseknél a technikumban a 11. évfolyamon összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése kötelező az előírt óraszámban. Az általunk „nyári gyakorlat”-nak hívott gyakorlatok szervezése ebben az évben utoljára együttműködési megállapodás keretein belül történik, melyet az iskola köt a képzést vállaló vállalkozással. Ez a megállapodás a kamara aláírásával, ellenjegyzésével válik érvényessé. A gyakorlat ennek megvalósulásával kezdhető meg, a szorgalmi időszak lezárása után 2022. június 16-tól, teljesíteni pedig augusztus 31-ig kell.

Az adott évfolyam az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítésével lesz érvényes. 

 

 Az együttműködési megállapodás kötésének menete:

 

  •   Az iskola által elkészített Fogadónyilatkozatot az űrlapon megadott e-mail címre elküldjük, amit a cég vezetője aláírva, lepecsételve visszaküld az iskolába, február 28.-ig.
  •  Az ez alapján elkészített együttműködési megállapodást az iskola e-mailben elküldi a fogadó szervezetnek. A cég 3 példányban kinyomtatja, aláírja, lepecsételi és postafordultával mindhárom eredeti példányát visszaküldi az iskolának (tértivevénnyel) további ügyintézésre. A vállalkozás a mindhárom fél (Iskola-Vállalkozás-Kamara) által aláírt megállapodás egy példányát a területileg illetékes kamarától kapja meg postai úton.

 

Az alábbi évfolyamokon tanuló diákoknak kötelező az összefüggő gyakorlatot teljesíteni:

11. évfolyam:

  • építész tanulók 140 óra

  • földmérő tanulók 140 óra

  • vegyész tanulók 140 óra

Minden szakmánál néhány céggel az együttműködést, az együttműködési megállapodás kötését központilag koordináljuk.

Mielőtt a tanulók felkeresnék a kiválasztott céget, érdeklődjenek a szaktanároknál, illetve gyakorlati oktatás koordinálásával megbízott igazgatóhelyettesnél (Pálmai Tibor)

Az „Együttműködési megállapodás”-ról a Pécs-Baranyai Kereskedekmi és Iparkamara honlapján az alábbi linken olvashatnak tájékoztatót:

https://pbkik.hu/szolgaltatasok/szakkepzes/tajekoztato-a-tanuloszerzodesrol/

 

Cimkék: 

Keress minket itt is!

Csatlakozz a közösséghez!

Az ikonokra kattintva elérsz minket közösségi oldalainkon is.

Kapcsolat

Cím: 7622 Pécs, Batthyány utca 1-3.

Telefon: 72/513-680
Fax: 72/513-681
E-mail: titkarsag@pollack.hu

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.